A szélerőművek engedélyeztetésének magyar labirintusa – Tanulmány

2010. augusztus 16.

Az alábbi tanulmányban egy piacra – a szélerőművek piacára – vonatkozóan és csak a piacra való belépések esetében tekintjük át a magyar szabályozás útvesztőit. Elsősorban a szélerőművek telepítésére vonatkozó engedélyezési procedúrát tekintjük át, mivel – bár előzetesen terveztük, de – a második kvótakiosztásra vonatkozó procedúra a tanulmány írásáig nem zárult le, jóllehet a hivatalos szándékok szerint már be kellett volna fejeződnie. Ezzel együtt néhány ponton kitérünk e második kvótakiosztás vállalkozói percepciójára is.

A tanulmányt a Budapesti Corvinus Egyetem Korrupciókutató-központja készítette.

Tanulmány letöltése

Összefoglaló letöltése

———————————————————————————————————————————————————————————-

Kormányzati kudarcok, járadékvadászat és korrupciós kockázatok a magyar villamosenergia-szektorban – Tanulmány

2010. május 21.

A jó kormányzás közjószág, és mint ilyen, messzemenően és már rövid távon is hozzájárul egy nemzet jólétéhez. Dolgozatunkban azt vizsgáljuk, hogy az ezredfordulót követően Magyarország egy speciális piacán, a villamosenergia-piacon az állami szabályozás mennyire járt együtt olyan jelenségekkel, amelyeket a közgazdaságtudomány a járadékvadászat (rent-seeking), korrupció és kormányzati kudarc (government failure) fogalmaival ír le.

A tanulmányt a Budapesti Corvinus Egyetem Korrupciókutató-központja készítette.

Tanulmány letöltése

————————————————————————————————————————————————-

Diszfunkciók az állami energetika és az energiajog területein – Tanulmány

2010. január 29.

Tanulmányunk értékét és újdonságerejét egyrészt tematikussága, összefoglaló és rendszerező jellege, valamint az Energia Klub gyakorlatán alapuló diszfunkciók meghatározása, körülírása adja. Mindezeken túl javaslatokat is tettünk arra, hogy miként lehetne a jelenlegi rendszert megváltoztatni.

Tanulmány letöltése

————————————————————————————————————————————————-

Diszfunkciók az állami energetika és az energiajog területein – összefoglaló

2010. január, Energia Klub

A tanulmányt az Energia Klub készítette.

Összefoglaló letöltése

————————————————————————————————————————————————–

Kormányzati kudarcok, járadékvadászat és korrupciós kockázatok a magyar villamosenergia-szektorban – Összefoglaló

2010. január, BCE Korrupciókutató-központ

A kutatást a Budapesti Corvinus Egyetem Korrupciókutató-központja végezte.

Összefoglaló letöltése

———————————————————————–